A keresztyén élet bibliai tanítása

A református hit hangsúlyozza még a keresztyén életre vonatkozó bibliai tanítást is. Ezen a területen korábban komoly tévedéseket követett el az egyháztörténelmünk egyes időszakaiban, a keresztyén életen az evilági élet elhanyagolását, és az aszkézist értették. A keresztyéneket két csoportba osztották, akik kolostorba vonultak és az önmegtagadásra hívattak el azok a magasabb szintű keresztyén életet élték. Besorolásuk szerint akik, nem tudtak megfelelni, ennek a követelménynek, azok az emberi tapasztalat hétköznapi alacsonyabb szintjén éltek. Voltak a hívő közösségekben is olyanok, akik Krisztust csak, mint Megváltót ismerték, még mások Megváltóként és Úrként fogadták el. Több időszakban, még ha nem is vonultak vissza a világtól a keresztyének, de feltűnően ragaszkodtak, hitéletük magánjellegéhez.

Az én értelmezésemben a református hit a kegyelem szövetségének vonatkoztatásában, egy sokoldalú teljes körű, keresztyén élethez ragaszkodik. Ebben a világban élünk, de nem szabjuk életünket a világhoz, és annak elvárásaihoz. Hitünk az emberi kapcsolatok fontosságát is hangsúlyozza, gondolok itt a családra és az otthonra a hívő ember életében Hiszen minden hívő a család papja is, és felelősséggel tartozik a körülötte élőkért. Szerintem nem biztos, hogy mindenütt gyakorolják a családi áhítatot, pedig ennek alapvetőnek kell lenni, a hívő család életében. Tágabb értelemben, felfogásunkban, az egyház, a családok összessége, illetve maga is család. Valamennyien tapasztalhatjuk, hogy milyen nehéz a világban, egy olyan közegben jelen lenni helyt állni ahol nem vesznek tudomást Istenről.Bevallom, hogy sajnos sokszor nem is sikerül. Mi reformátusok ezen a téren azt valljuk, hogy a keresztyén ember a világban éli az életét, betölti hivatását és elvégzi kötelességét. Ezzel együtt, vallást tesz a Jézus Krisztusba vetett hitéről, azáltal, hogy szüntelen Isten jelenlétében van. „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változattok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes”(Róma 12, 2).Egy lelkészt különösen, mint gyülekezetvezetőt és prédikátort alaposabban megfigyelik az emberek, hol találnak benne hibát, és ha ő is követ el bűnt, akkor én sem vagyok olyan rossz, gondolják. Ezért lényeges Krisztussal szoros közösségbe lenni, úgy a püspöknek, lelkésznek, és presbiternek egyaránt. Véleményem szerint itt a püspököknek még nagyobb a felelőssége, mert ha egy püspök tesz egy kirívó dolgot, könnyen azonosítják vele az egész református egyházat. Erre már volt példa a közelmúltban. Imádkoznunk kell püspökeinkért, hogy amennyire rajtuk áll, kerüljék el az ilyen eseteket.

A törvény értelmezése az evangélium tükrében

Hitünket az is jellemzi még, hogy tisztázza a törvény és az evangélium közötti különbséget, és egymáshoz való viszonyulásukat. A történelmi protestantizmuson belül itt található az egyik legfeltűnőbb eltérés. A lutheránusok szerint a kálvinistáknak zavaros az álláspontja ebben a témában. Az újszövetség világos tanítása szerint a törvény Krisztushoz vezető tanítómesterünk, de több is ennél, mert áldott és szent vezérfonalunk, az engedelmes életre, s a hitre. Pál apostol tanítása az Újszövetség egészére érvényes mintaként szolgál „Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben”(Róma 8, 3). A törvényt nem tekintjük evangéliumnak, nem ad életet, és nem is vezet el minket az élet forrásához. Azt is ki kell jelentenünk, hogy az evangélium sem törvénytelen, hanem Isten népének az életformája. „Isten szent törvénye, valóban Isten szentségének a visszatükrözése, ezért a keresztyén ember-bár szabadon a törvénytől, mint életre vezető eszköztől - örömmel engedelmeskedik. a törvénynek, amelyet Isten ingyen kegyelméből adott”[9]. Minden egyházi vezetőnek felelőssége van az iránt, hogy semmilyen farizeusi képmutatást, és törvényeskedést ne engedjen be a gyülekezetbe. Mi a Szentírás tanítása alapján hisszük, hogy Isten törvényének társadalmi vonatkozása is van. Egy olyan korban élünk, most amikor teljesen elhatalmasodott az istentelenség a világon. Minden jel arra mutat, hogy nincs többé, vagy egyre inkább megszűnik a világosan felfogható abszolút és irányadó erkölcsi szabály. A következőkben példákkal szemléltetném ezt. Olyan korban élünk, hogy az Úr napját lábbal tapossák, semmibe sem veszik, az emberi élet teljesen leértékelődött, bírósági döntések, valamint néhol öntörvényűség által elvehető. A világ számos országában így hazánkban is az abortusz alkalmazása többségében indokolatlan, és emberi élet ellen irányul, s szerintem az eutanázia is ellentétes Isten törvényével. Megemlíteném még, hogy korunkban a homoszexualitást is igyekszenek a normálissal egyenértékűvé tenni. Összességében az emberiség jelentős része Istent kigúnyolja, utasításait megszegi, az egész társadalmi rendünk ki van téve, istentelenségünk, kapzsiságunk, testi vágyaink, és tisztátalanságunk következményeinek (Róma 1, 18). Ilyen helyzetben Krisztus egyházának félreérthetetlen, eréllyel és meggyőződéssel kell hirdetni, ennek a nemzedéknek, hogy Istent nem lehet sem kigúnyolni, sem pedig büntetlenül félre söpörni szent törvényét. Egyházvezetésünk feladata ismertetni a Biblia álláspontját, és tiltakozni az ilyen förtelmes bűnök ellen. Krisztus Evangéliumát folyamatosan hirdetni kell, ez az egyház rendeltetése.

Kiss László