Különös dolog az igazságszolgáltatás. Különösen, amikor bennünket bíznak meg a bíráskodással. Ráadásul saját ügyünkben, s nem jelenthetünk elfogultságot. Sértettek vagyunk, áldozatok, s szemben áll velünk a vádlott, aki ítéletre vár. Megbocsátás és meg nem bocsátás a lehetséges ítéletek, s vajon melyik mellett döntünk?

Úgy tűnik, ez csak rajtunk múlik, de valóban csak rajtunk múlik? Valóban mi ülünk abban a bírói székben? Valóban mi bíráljuk el a sérelmeinket? Valóban mi tartjuk kezünkben a peres eljárást?

Vagy a jól ismert két hang vív újra csatát a fejünkben:

„Egy út van, a megbocsátás útja, a Szentírás is ezt tanítja”

„Ugyan már! Csak nem gondolod, hogy az Isten ilyesmit vár tőled? Ő ismer, szeret, látja a sértettségedet, a fájdalmadat, és azt, hogy meghaladja az erődet, hogy megbocsáss”

Az erőtlenségünk volna az indok, a mentség? Mert az bizonyos, hogy a meg nem bocsátás bukás Isten szemében. Megtanít erre s az Isten országának rendjére Jézus egy példázatban, amelyet Máté evangéliumában olvashatunk:

„Akkor Péter odament hozzá (Jézushoz) és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor vétkezhet ellenem atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom néked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből kifizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt, és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte és így esedezett: légy türelemmel hozzám és mindent megfizetek néked. Az Úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám és mindent megfizetek néked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vetette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának” (Mt 18, 21-35)

Szívből megbocsátani. Akkor is, ha „az én erőm kicsiny s a bűn erős nagyon”, ahogy az ének mondja. Mert Isten országában nem a bűnösöket sújtja az ítélet. Ugyanis minden ember az, az Úr Jézus Krisztust nem számítva, aki egyszerre Isten és ember, de bűntelen.

Isten országában az irgalmatlanokat sújtja az ítélet. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” - olvashatjuk a Hegyi beszédben. Vagyis az irgalmatlanok irgalmatlanságot nyernek?

Így lesz a bíróból vádlott? Az imént irgalmatlanul ítéltél ügyedben, ideje, hogy te is méltó ítélet alá essél.
El lehet kerülni ezt valahogy?
Az ítélkezés elkerülésével? Ne ítélj, hogy ne ítéltess? Talán, de ezek látszatmegoldásoknak tűnnek.

Ellenben a konfliktus rendezése az nem. De lehetséges, hogy van olyan konfliktus, amit nem lehet megoldani? Van olyan tett, amire nincs bocsánat?

Azok között, akik az Úr szolgálatában állnak, bizonyosan nincs. „Akinek vétke eltöröltetett” (32. zsoltár), az az ellene elkövetett vétkeket is el kell hogy törölje. Ez teszi hitelessé az egészet. Akik bocsánatot nyertek, azok képesek megbocsátani.

Egyrészt mert megtapasztalták ennek az ajándékát, szabadságát. „Amint vagyok, nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át, hadd bízza lelkem rád magát! Fogadj el, Jézusom!” - énekeljük gyakorta. És ahogy a bűnbocsánattal átszakad Isten és ember között a gát és a szeretetkapcsolat helyreáll, így áll az emberek közötti viszonyban is.

Másrészt a hitre jutott, bűnbocsánatot nyert ember új természetet kap, amely már másként működik, amely képes Isten szavára hallgatni, amely képes az elengedés, a megbocsátás parancsát gyakorolni. Nem keresni, hanem megoldani a konfliktust, nem felhánytorgatni, hanem elsimítani a múlt feszültségeit, „békességre igyekezni” - ilyenek az Isten fiai - állítja szintén a Hegyi beszéd.

Harmadrészt látják egymást az Isten emberei. Látjuk egymáson ennek a gyakorlását, s megerősödünk abban, hogy tökéletlen kifogás az erőtlenség, bűnös kísértés, amelyen erőt kell venni, melyhez kérhetjük bizalommal Isten segítségét.

És innen már csak egy lépés az, hogy imádkozzunk ellenségünkért. Ehhez persze szeretni kell őket, legalább egy kicsit. De talán ez sem lehetetlen, hiszen általában azokra haragszunk a legjobban, akiket valaha szerettünk, s talán most is szeretünk, s fáj nekünk, hogy mégsem működnek úgy a dolgok, mint a régi szép időkben.

Az a csodálatos az egészben, hogy működhetnek úgy. De ehhez el kell engednünk egymás adósságait.

Mennyivel könnyebb lenne az emberek szíve, ha egyszer csak mindenki mindenkinek szívből megbocsátaná mindazt, amit atyjafia ellene vétett! Határozottan az a véleményem, hogy csodálatos lenne a világ, s a terheket is könnyebben viselhetnénk. Szépséges utópia, de távol áll a realitásoktól!

De az Ige nem is emberi realitások szerinti gondolkodásra hív, hanem isteni realitások szerinti gondolkodásra! És az Isten országában az elengedés a realitás.
Ez különbözteti meg Isten országát a mi nyomorult világunktól. Attól a világtól, amelyet a barát szeretése, az ellenség gyűlölése határoz meg.

Ki ne élne szívesen egy olyan országban, Isten országában, amely nem e világból való ország, s amelyben realitás, sőt a törvények kulcsa az elengedés, a megbocsátás?

Ez az ország pedig itt van, bennünk, mondja Jézus. Akár mindnyájan polgárai lehetünk. Mindnyájan, akik elfogadjuk a bűnbocsánatot, magunkat hálából Istennek szenteljük, s magunk is készek vagyunk a megbocsátást gyakorolni.

De ehhez meg kell hallani az Ő hangját és ki kell zárnunk a másikat. Így működik ez, ilyen egyszerűen. És nem érdemes bonyolítani. Nem érdemes kimagyarázni. És nem érdemes Isten szájába adnunk olyan mondatokat, amiket soha nem mondana ki. Mert Ő soha nem fogja azt mondani, hogy ne bocsáss meg.

Nála mindig van bocsánat! Mindenkinek és mindig. És nálad? Hogy zárul a bírósági tárgyalás?

Forrás: http://www.parokia.hu/kozosseg/cikk/934/