"Kikonfirmál - rettegett szó, hiszen a fogadalomtétel után a fiatalok egy része nem válik a gyülekezet aktív tagjává. Mit kezdünk, mit kezdhetünk a középiskolás korosztállyal, illetve konfirmált fiatalokkal a gyülekezeteinkben, iskoláinkban? Hogyan vonzzuk be őket a gyülekezet közösségébe a konfirmáció után?

Lépés Isten felé
Hagyomány helyett személyes döntés?
Hogyan lehet a kötelezőből közösség?

Évről évre fiatalok és felnőttek tesznek fogadalmat Istenbe vetett hitükről a gyülekezet előtt.
A konfirmációs előkészítő során szerzett új ismeretekről számot kell adni, egy-egy alkalom mégis több lehet, mint egyszerű tanóra.


Úgy igazán

- Fontos döntés arról, hogy Istenhez akarok tartozni igazán, nem csak képletesen. Korábban csak eljártam a templomba, és az egész olyan felületes volt. Szerintem ennél több kell - fogalmazta meg a konfirmáció lényegét Schliszka Zsófia.
A fiatal gimnazista idén fejezte be a hetedik osztályt. Pünkösdkor konfirmált a Kispest-Rózsatéri Református Gyülekezetben, ahol előtte már négy idősebb testvére tett fogadalmat. Mint mondja, először a családi hagyomány miatt kezdett el járni a kétéves előkészítő órákra, de egyáltalán nem bánta meg, hogy elkezdte, mert idővel számára személyesen is fontossá vált a konfirmáció.
- Első évben bibliaismerettel foglalkoztunk, ami nem kötött le annyira. De a második évben a Heidelbergi Káté kapcsán többet beszélgettünk a mindennapos dolgokról, hitről, és ez sokkal jobban érdekelt. A csoport nagy része a régi osztálytársaimból került ki. Szerettem velük beszélgetni, leginkább azokról a témákról, amelyeket mindenki másképp látott és más volt róla a véleménye.

Felnőtt fejjel
- Sokáig nem is gondolkoztam azon, hogy konfirmáljak - meséli Koppány András. A háromgyerekes családapa húsz év után döntött úgy, hogy az egyházi törvénynek megfelelően gyülekezete előtt is vallást tesz hitéről.
- Fiatalként kerültem a Budapest-Pasaréti Gyülekezetbe. Itt tértem meg egy gyülekezeti táborban és a velem egyidősek akkor már túl voltak a konfirmáción. Mostanában kezdtem azon gondolkozni, hogy az egyház törvénye szerint is az teljes jogú egyháztag, aki konfirmációs fogadalmat tett, illetve a saját gyermekeimet is szeretném, ha konfirmálnának, ezért döntöttem így, hogy megtért emberként szeretném ezt a hiányt pótolni és úgy járni a közösségbe, hogy annak minden értelemben teljes jogú tagja legyek.
András a maga örömére szívesen olvas teológiai könyveket, de régészként külön érdekli a biblia történelmi háttere is. Elmondása szerint nagyon élvezte a felnőtt konfirmáció előkészítő alkalmait.
- Bár már korábban olvastam a Heidelbergi Kátét, nagyon izgalmas volt közösségben, lelkész vezetésével végigvenni és jó volt látni, hogy amit én szívből hiszek, annak van egy nagyon tömör és találó megfogalmazása. Olyan mérhetetlenül gazdag Isten igéje, hogy mindig van benne számomra újdonság.
Ebben az évben húsz gyermek és negyven felnőtt tett fogadalmat a Torockó téri templomban. Az édesapát hamarosan legidősebb lánya követi a sorban, aki jövőre kezdi el a konfirmációs előkészítést.
- Jó dolognak tartom, hogy a lányom már tizenévesen megismerkedik fontos hitbeli kérdésekkel, és tagja lesz egy olyan közösségnek, ahol a barátaival együtt járnak templomba, ifjúsági alkalmakra.

Személyesen és őszintén
- Nagyon fiatalos módon kell elmondani a Heidelbergi Káté tanításait a 13-14 éves gyereknek - mondja Földvári Tibor, a Budapest-Pasaréti Református Gyülekezet beosztott lelkésze.
- A Heidelbergi Kátéban a kérdésekre nagyon személyes és vigasztaló válaszokat találunk, és én ezt próbálom visszaadni az órákon. Mindig igyekszem személyes, saját életemből vett példát mondani, amit szívesen fogadnak. Azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok megérezzék a Heidelbergi Káté lelkületét és az áldásait, és hogy ezen keresztül a bibliát is jobban megismerjék.
A budapesti gyülekezetben is kétéves előkészítő után kerül sor a fogadalomtételre. Bár a konfirmációhoz hozzátartozik, hogy megszerzett tudásukról is számot adnak a fiatalok, elsősorban saját hitükről és elhatározásukról tesznek bizonyságot. Ezért a lelkipásztor legtöbbször arra kéri a fiatalokat, hogy csak akkor tegyék meg ezt a fogadalmat, ha tényleg szívből tudnak esküt tenni.
- Azt mondom nekik az órákon, hogy Isten elsősorban őszinteséget vár és nem azt, hogy minden hittételt fejből tudjanak. Inkább az a kérdés, hogy amit megismertek Róla ezeken a konfirmációs alkalmakon, azt elfogadják-e igaznak, merik-e hinni. Az is lehet, hogy még nem is tudja teljesen elhinni, mert ez olyan nagy tanítás, hogy még nem meri az ember hinni, de szívesen kerülne közelebb Istenhez.

Lehetőség
- Bármiért jönnek is, jó, hogy egyáltalán itt vannak - mondja Kovács Enikő. A Kulcs-Rácalmási Missziói Református Egyházközség lelkipásztora is úgy látja, hogy elsősorban hagyománytiszteletből, a családi szokás miatt járnak a fiatalok az előkészítő órákra, de tapasztalata szerint szívesen jönnek.
- Ez nekünk, lelkészeknek lehetőség, hogy egyáltalán elmondhassuk az evangéliumot és keresztyén értékrendünket, mert a fiatalok nagy része sohasem találkozik ezekkel a gondolatokkal, sem azzal, hogy lehet más módon is élni, mint ami rájuk zúdul a médiából.
A Kulcs-Rácalmási Missziói Református Egyházközség tavaly szeptembertől önálló gyülekezet, idén ketten tettek fogadalmat a felnőtt konfirmáció alkalmával.
Az iskolás korosztályból ebben a tanévben nyolcan vettek részt az előkészítő órákon, a fiatalok idén az első évet fejezték be.
- Türelmesnek kell lenni, mert ez az a korosztály, amelyik még keresi a saját identitását. A kamaszkor minden nehézségét el kell hordozni a konfirmációs oktatás közben, néha a komolytalanságukat, néha a közönyüket, és nagyon kell figyelni, hogy mi az, amivel meg lehet őket szólítani.

Hogyan tovább?
Kikonfirmál - rettegett szó, hiszen a fogadalomtétel után a fiatalok egy része nem válik a gyülekezet aktív tagjává. Mit kezdünk, mit kezdhetünk a középiskolás korosztállyal, illetve konfirmált fiatalokkal a gyülekezeteinkben, iskoláinkban? Hogyan vonzzuk be őket a gyülekezet közösségébe a konfirmáció után? - többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ az idei Konfi+ Konferencián augusztus 21-24. között Balatonszárszón. 
A konferenciára lelkészek, ifjúsági vezetők, vallástanárok és hittanoktatók jelentkezését várják, akik a 15-18 éves korosztállyal találkoznak foglalkoznak a munkájuk során. A Konfi+ Konferencia olyan több napos szakmai műhely, amelyben lehetőség nyílik az ifjúsági munka különböző modelljeinek megismerésére. A továbbképzést a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodája szervezi, további információ a konferencia hivatalos honlapján olvasható.

Dobó Márta
Forrás: http://www.parokia.hu/hir/mutat/3634/